nlc.hu
Sztárok
Hujber Ferenc az új életéről mesélt

Hujber Ferenc az új életéről: „Azt mondtam a feleségemnek, hogy kipihenem az elmúlt 15 évet”

Hosszú évek után került újra reflektorfénybe Hujber Ferenc, aki A Konyhafőnök VIP forgatására mondott igent. Most az elmúlt időszakról mesélt.

Jövő hétfőn, vagyis november 9-én indul A Konyhafőnök VIP ötödik évada, amelynek az egyik szereplője Hujber Ferenc, aki elképesztő utazásként élte meg a forgatást. A színész jelenleg Londonban tartózkodik, onnan adott interjút a Fókusznak. 

„Jól érzem magam a bőrömben, és biztonságban vagyok. Tudom, hogy el tudom tartani a családomat, és ez a legfontosabb.”

Hujber Feri szereplése sokakat meglepett

Hujber Ferenc a Konyhafőnök VIP ötödik évadának versenyzője és a szereplése sokakat meglepett (Fotó: RTL Magyarország)

Hujber kifejezetten a főzőverseny miatt tért vissza Magyarországra, az elmúlt években a brit fővárosban élt, távol a nyilvánosságtól. Mint kiderült, jól élte meg a járvány miatti korlátozást, amikor leállt az élet Angliában, éppen egy étteremben dolgozott, utána pedig jutott ideje hosszabb sétákra, böjtölésre is. Kiderült, hogy évek óta nem iszik alkoholt, és végre megtalálta azt a harmóniát, amire régóta vágyott. Új párjával London egyik nyugodt, kertvárosi részében élnek, ott töltötték a tavaszi karatén-időszakot. 

„Azt mondtam a feleségemnek, hogy kipihenem az elmúlt 15 évet, a feltornyosult fáradtságot. Erre volt nekem szükségem.”

Hujber Ferenc a Konyhafőnök VIP ötödik évadában bizonyítani akart, nem csak magának, az édesapjának is

Hujber Ferenc a Konyhafőnök VIP ötödik évadában bizonyítani akart, nemcsak magának, az édesapjának is (Fotó: RTL Magyarország)

A színész jelenleg beosztással él, mint mondta, apró pénzből, de megoldották a tavaszi időszakot, most pedig a párjával már mindketten dolgoznak. 

Hujber visszatérése sokakat meglepett, különösen az új külseje: a színész lefogyott, a haját kiszőkítette és sokkal energikusabb volt, mint amikor elhagyta az országot. Mint mondja, a változás nem csak külsőségekben jelenik meg.

„Sokkal nyugodtabb lettem, hogy távolabb vagyok a stressztől, meg a feszültségtől. De most már nagyon hiányzik így három év után a szakmám. (…) Most idénymunkát csinálok, civil emberekkel, őket sem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, de teljesen más, mint a vendéglátás.”

tzui

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top